Az alapítók – Szeged városának gazdálkodó szervezetei közül az alább felsoroltak –
a jelen okirattal alapítványt rendelnek a város javára, azon indíttatástól vezérelve,
hogy múlhatatlan emléket állítsanak a város nagyjainak, mindazoknak, akik munkásságukkal,
kiemelkedő tetteikkel szolgálták a város dicsőbb létét, valamint abból a célból, hogy az
alapítvány révén lehetőséget nyújtsanak azon tehetségek részére, akiknek ígéretes jövője
alapot ad a várost szolgáló, jövőbe mutató elképzelések kibontakoztatására és megvalósítására.
Az alapítók szándéka ezen alapítványrendeléssel az, hogy az alapítványi díjak révén elismerésben
részesülhessék azok tevékenysége, akik élenjártak a város szellemiségének alakításában, tudományos,
kulturális, művészeti és társadalmi életének gazdagításában, a haladó hagyományok megőrzésében, a
város hírnevének ápolásában, értékei megóvásában, akik kimagaslottak állampolgári helytállásukkal,
kiknek alkotásai fémjelzik Szeged városának az országban elfogadott kiemelkedő helyét.
Az alapítók szándéka az is, hogy az alapítványi forma és struktúra adta lehetőségek révén utat
nyissanak azon kiváló tehetségű személyek előtt, akik Szeged fejlődésének, kiemelkedésének szolgálatában
állva munkálkodnak, új távlatokat nyitnak, illetve továbbfejlesztik azokat a területeket, amelyek a város
nagyjai révén megalapozást nyertek.
Az alapítvány – mint politikamentes, önálló nonprofit szervezet – saját eszközeivel integrálja a város
felemelkedését szolgáló stratégiai tudományos kutatásokat, elemzéseket és kezdeményezéseket, s ennek érdekében
együttműködik Szeged gazdálkodó szervezeteivel, gazdasági kamarákkal és civil szervezetekkel.
A Szegedért Alapítvány közel egy évtizedes tapasztalatai és a működése során felhalmozott szellemi potenciál
alapján olyan szolgáltatásokat biztosít (információs, tanácsadási és képzési lehetőségek) más közhasznú
szervezetek számára, amellyel hozzájárul azok szervezeti, működési megerősítéséhez, felkészültségük
gazdagításához. Ezen szolgáltatásokat csak közhasznú szervezetek vehetik igénybe.
Ezen tevékenységek megfelelnek az 1997. évi CLVI. törvény 26.§ c) bekezdés 3., 5. és 20. pontjában felsorolt
közhasznú tevékenységeknek.
Az alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak
anyagi támogatást nem nyújt. Országgyűlési képviselői, továbbá megyei és helyi önkormányzati választásokon
jelölteket nem állít és nem támogat.
A SZEGEDÉRT ALAPÍTVÁNY
MÓDOSÍTOTT
ALAPÍTÓ OKIRATA
ÉS
SZERVEZETI-MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
I. Preambulum
II. Az alapítók
III. Az alapítvány mint jogi személy
IV. Az alapítvány szervezete
V. Díjak, támogatások
VI. Az alapítvány vagyona és gazdálkodása
VII. Csatlakozás, felügyelet
VIII. Záró rendelkezések
I.
Preambulum
1.§
2.§
3.§
4.§
5.§
6.§
A Szegedért Alapítvány díjait és támogatásait nyilvános pályázati felhívás alapján ítéli oda, egyéb –
információs, tanácsadási, képzési – szolgáltatásait bárki igénybe veheti. Az alapítvány alapdokumentumát,
beszámolóit (a személyiségi jogokat érintő részek kivételével), az elnökség határozatait az alapítvány
székhelyén bárki megtekintheti. A szervezet működésének, a szolgáltatások igénybevételének és a beszámolók
tanulmányozásának módját az alapítvány székhelyén lévő központi faliújságon teszi közzé.
7.§
II.
Alapítók
8.§
|
DOMET Ecsetgyár
|
Finn-Magyar Barátság MgTsz.
|
|
Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat
|
Magyar Kábelművek Szegedi Kábelgyára
|
|
Szeged Megyei Városi Tanács
|
Szegedi Konzervgyár
|
|
Szegedi Szalámigyár és Húskombinát
|
VIDIA Kereskedőház Részvénytársaság
|
III.
Az alapítvány mint jogi személy
9.§
Az alapítók elhatározása által, ezen alapító okirat révén, tartós közérdekű célra
ALAPÍTVÁNY
létesül a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A s köv. szakaszai
alapján, az alábbiak szerint.
10.§
(1) Az alapítvány neve: Szegedért Alapítvány
(2) Az alapítvány pecsétje: kör alakú, benne körfelirat:
Szegedért Alapítvány, Szeged
Középen helyezkedik el az alapítvány emblémája.
(3) Az alapítvány emblémája: az alapítvány fődíjának, a kalapos hölgy kisplasztikának
grafikai megoldása
11.§
Az alapítvány céljára rendelt vagyon: 9,2 millió forint, azaz Kilencmillió-kettőszázezer forint.
12.§
Az alapítvány jogi személy.
Nyilvántartásba vételére és működésére mindenkor a hatályos magyar jogszabályok irányadóak.
13.§
Az alapítvány típusa: magánalapítvány
14.§
Közhasznúsági fokozata: közhasznú szervezet.
15.§
Az alapítvány székhelye: 6720 Szeged, Victor Hugo u. 6.
16.§
Az alapítvány nyilvántartásba vételére – a hatályos jogszabály alapján – a Csongrád Megyei
Bíróság jogosult, törvényességi felügyeletét a Csongrád Megyei Főügyészség látja el.
IV.
Az alapítvány szervezete
17.§
Az alapítók a preabulumban rögzített eszmék és célok elvhű, következetes megvalósítása
érdekében az alábbiak szerint rendelik felállítani az alapítvány gondozására és kezelésére
hivatott szervezetet.
(1) Elnökség (soros elnök, titkár, tagok)
(2) Titkár
(3) Kuratóriumok
(4) Felügyelő Bizottság
(5) Alkalmi munkabizottságok.
Az elnökségben nem gyakorolhatnak döntő befolyást az alapítók képviselői. Az elnökség és
a Felügyelő Bizottság tagjai nem lehetnek egymással hozzátartozói kapcsolatban.
Az elnökség és a felügyelő bizottság tagja, az alapítvány titkára nem lehet olyan személy,
aki korábban olyan közhasznú szervezet tisztségviselője volt, amely úgy szűnt meg, hogy
köztartozásait nem egyenlítette ki. A felsorolt tisztségviselők kötelesek tájékoztatni a
Szegedért Alapítványt más közhasznú szervezetekben betöltött funkcióikról, illetve ezen
szervezeteket kötelesek tájékoztatni a Szegedért Alapítványnál viselt tisztségükről.
18.§
ELNÖKSÉG
Az alapítók a Szegedért Alapítvány létrehozása és működése érdekében kifejtett múlhatatlan
és elévülhetetlen érdemei megörökítéséül Debreczeni Pált a Szegedért Alapítvány örökös
tiszteletbeli elnökévé nyilvánítják.
(1) Alapítványt az alapítók az elnökség útján kezelik. Az elnökség – mint az alapítvány
legfőbb szerve - mindenkor köteles gondoskodni az alapítvány céljainak maradéktalan betöltéséhez
szükséges teendők elvégzéséről, az alapítás eszméihez hű működés megtartásáról.
(2) Az elnökség 17 főből áll, tagjai a következők:
A/ Az alapító cégek képviseletében:
A DOMET Ipari és Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója:
KOVÁCS ANGÉLA
A PICK Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt. képviseletében:
FÜLÖP ATTILA
Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere:
DR. BOTKA LÁSZLÓ
B/ Az alapítvány kuratóriumainak elnökei:
A Tudományos Kuratórium elnöke:
DR. DÉKÁNY IMRE
A Művészeti Kuratórium elnöke:
SÁNDOR JÁNOS
A Társadalmi- Állampolgári kuratórium elnöke:
GELLÉRFY LÁSZLÓ
C/ Az alapítvány titkára:
DR. BÓDI GYÖRGY
D/ Az alapítvány eszméje iránt elkötelezett cégek képviselői és magánszemélyek:
BIHARI VILMOS
DR. DANCSÓ JÓZSEF
DEBRECZENI PÁLNÉ
DERVARICS ATTILA
KISS PIROSKA
LAKATOS JENŐ
DR. PILLER GÁBOR
TAJTI PÉTER
DR. TRÁSER FERENC
DR. TROGMAYER OTTÓ
(3) Az elnökségben tagsággal rendelkező cégek képviselői akadályoztatásuk esetén a céggel
munkaviszonyban álló felelős személyt, a kuratóriumok elnökei akadályoztatásuk esetén
kuratóriumi tagot bízhatnak meg alkalmankénti képviselettel.
(4) Az elnökség saját tagjai közül évente soros elnököt választ. A soros elnök működése
időszakában vezeti az elnökség tevékenységét, s ellátja az alapítvány reprezentatív feladatait
(pl.: fődíj, egyéb elismerések átadása)
19.§
Az elnökség működése
(1) Az elnökség tagjai feladatukat díjazás nélkül látják el.
(2) Az elnökség tagjai személyes minőségükben vesznek részt a munkában, független vezetői az
alapítványi tevékenységnek.
(3) Az alapítványt az elnökség képviseli a hatóságok és harmadik személyek felé a (4) bekezdés
rendelkezéseinek megfelelően.
(4) Az alapítvány képviselői a hatóságok felé, s egyben a bankszámla felett is rendelkező
elnökségi tagok:
- dr. Bódi György titkár, elnökségi tag
- dr. Tráser Ferenc elnökségi tag
(5) A képviselet módja az alapítvány jegyzése: az alapítvány előírt, előnyomott vagy nyomtatott
nevéhez a jogosultak a (4) bekezdésben meghatározott rend szerint aláírásukat fűzik. A
kötelezettségvállalás részletes feltételeit az aláírási jog esetleges korlátjait az elnökség
ügyrendje állapítja meg.
20.§
Az elnökség ülése
(1) Az elnökség szükség szerint, de évente legalább két alkalommal ülésezik. Elnökségi ülés tartandó
azonban rendkívüli esetben is két elnökségi tag kívánságára, illetve ha azt a Felügyelő
Bizottság kezdeményezi.
(2) Az ülést a soros elnökkel történt egyeztetés alapján a titkár hívja össze. A meghívón közölni
kell a tervezett napirendeket, s csatolni kell az írásos előterjesztéseket. A meghívót és
mellékleteit az elnökség tagjainak és a Felügyelő Bizottság elnökéhez el kell juttatni az ülés
előtt 1 héttel. Az ülésen bármely elnökségi tag új napirend felvételét kezdeményezheti.
(3) Az alapítvány elnökségének ülései nyilvánosak. Az ülésről szóló tájékoztatást előzetesen, a
napirendek felsorolásával az alapítvány székhelyén 1 héttel az ülés előtt feltűnő módon ki kell
függeszteni.
(4) Az elnökség akkor határozatképes, ha a soros elnök, valamint kívüle az elnökségi tagok legalább
kétharmada jelen van.
(5) Az elnökség határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza, ha ezen alapító okirat
másként nem rendelkezik. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A fődíj odaítéléséről
az elnökség titkos szavazással és minősített többséggel dönt. Az éves beszámolót az elnökség
nyílt szavazással, minősített többséggel fogadja el.
(6) Az ülésről jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyv tartalmazza a tárgyalt napirendeket, a jelenlevőket,
a vitában elhangzott felszólalásokat név szerint, s a hozott határozatokat, annak arányait. A
jegyzőkönyvet a soros elnök és a titkár hitelesíti.
(7) Az elnökségi ülések határozatait az érintettekkel írásban kell közölni. A díjakról és
támogatásokról hozott döntéseket név szerint kell közzétenni a helyi sajtóban. Az egyéb döntésekről
szóló tájékoztatást az alapítvány székhelyén jól látható módon kifüggesztve kell biztosítani.
(8) Az elnökségi határozat meghozatalában nem vehet részt olyan elnökségi tag, aki, vagy akinek közvetlen
hozzátartozója bármilyen alapítványi elismerésben vagy támogatásban részesül, illetve bármilyen
megkötendő jogügyletben érdekelt.
(9) Az elnökség határozatait a jegyzőkönyvön kívül Határozatok Tárában kell nyilvántartani, amelyből
megállapítható a döntés tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és támogatók
számaránya. A Határozatok Tárába történő betekintést az alapítvány titkára biztosítja az arra igényt
tartók számára. A személyiségi jogokat sértő döntésekkel kapcsolatos iratokba kívülállók nem
tekinthetnek be, minden más nyilvántartás megtekinthető.
21.§
TITKÁR
(1) A titkárt meghatározatlan időre az elnökség nevezi ki.
(2) Az alapítvány titkára ellátja az alapítvány operatív, végrehajtói feladatait.
(3) Az elnökségnek jogában áll foglalkoztatni minden olyan személyt, akinek munkájára az alapítvány
pénzügyi-számviteli ellátásához, jogi képviseletéhez és egyéb technikai jellegű feladata ellátásához szükség van.
(4) A titkár köteles gondoskodni a (2) bekezdésben említett személyek felvételéről, munkájuk összehangolásáról.
(5) A titkár gondoskodik a fentieken túlmenően az alábbi feladatok ellátásáról:
- elnökségi ülések előkészítése, összehívása;
- pályázatok, jelölések gyűjtése, rendszerezése, döntésre előkészítése;
- alapítványi dokumentációk szerkesztése, vezetése;
- kuratóriumi munkálatok összehangolása;
- kapcsolattartás az alapítvány szervei között;
- publicisztikai, információs munkálatok koordinálása;
- az elnökség által hozott határozatok végrehajtásának megszervezése;
- a Határozatok Tára vezetése;
- az éves pénzügyi terv és beszámoló, valamint a közhasznúsági jelentés elkészítése, az elnökség elé terjesztése;
- az alapítványi rendezvények (pl.: Díjátadási Gálaműsor) megszervezése.
(6) A titkári működés helye az alapítvány székhelye. A postázás a titkár kezéhez történik.
(7) A titkári teendők és a titkári munkatársak költségvetését az elnökség hagyja jóvá évente, a titkár
előterjesztése alapján, az alapítványi alap terhére.
22.§
KURATÓRIUMOK
(1) Az alapítók felhatalmazzák az elnökséget az alábbi kuratóriumok felállítására:
a) Tudományos Kuratórium
b) Művészeti Kuratórium
c) Társadalmi és Állampolgári Kuratórium
(2) Valamennyi kuratórium tagjainak létszáma 7 fő.
(3) A kuratóriumok tagjainak megválasztása az alábbiak szerint történik:
- az elnökség tagjai a kuratóriumi tagságra jelölteket állítanak;
- jelöltül kizárólag olyan személy állítható, akinek az adott szakterületen kifejtett tevékenysége,
szaktudása és emberi magatartása garancia az alapítvány eszméihez hű, befolyásmentes döntések meghozatalára;
- a jelöltek megválasztásáról az elnökségi tagok titkos szavazással döntenek;
- a jelöltek közül azok a személyek válnak kuratóriumi taggá, akik az elnökség tagjaitól a legtöbb
szavazatot kapták.
(4) A kuratóriumi tagokat az elnökség határozott, 3 évi időtartamra választja.
Lemondás, illetve egyéb üresedés esetén a (3) bekezdés rendelkezései az irányadóak.
(5) A kuratóriumok működési rendjüket maguk állítják össze, a működési rend az elnökség egyetértése
esetén válik érvényessé. A működési rendet, az ülések gyakoriságát és a feladatok megosztását úgy kell
meghatározni, hogy az mindenben alkalmas legyen az alapítvány feladatainak megvalósítására.
(6) A kuratóriumok tagjai feladataikat díjazás nélkül látják el.
(7) A kuratóriumok tagjai személyes minőségükben vesznek részt a munkában. A kuratóriumok tagjai a tőlük
elvárható gondossággal, befolyásmentesen, szakmai kritériumok alkalmazásával látják el feladataikat, az
alapítvány céljainak és az alapítás eszméinek mindenekelőtt való, maradéktalan érvényesítésével.
(8) A kuratóriumok hatásköre és feladatai:
- saját tagjaiból elnököt választ, aki ezzel az alapítvány elnökségének tagjává válik;
- pályázatok kiírása a titkár útján;
- beérkezett pályázatok értékelése;
- a pályázatok támogatásának eldöntése, a titkár útján felterjesztése az elnökség felé megerősítésre;
- a kuratóriumi díjak odaítélése, a titkár útján felterjesztése az elnökség felé megerősítése;
- az alapítvány fődíjára javasolt személyek véleményezése, kezdeményezés a fődíjra;
- a pályázati támogatásban részesült személyek, kollektívák, intézmények tevékenységének ellenőrzése
a pályázati támogatás felhasználása tekintetében;
- a kuratóriumok munkájáról szóló éves beszámoló elkészítése az elnökséghez.
(9) A kuratóriumi döntések meghozatalában olyan kuratóriumi tag, aki személy szerint, vagy közeli
hozzátartozója részéről érintett, nem vehet részt. A kuratóriumok üléséről feljegyzés készül, amely a
tárgyalt témákat és a hozott határozatokat tartalmazza. A feljegyzést legalább két kuratóriumi tag hitelesíti.
(10) A kuratóriumok az alapítvány által meghirdetett pályázatokra jelentkezők közül a támogatásban
részesítettek névjegyzékét évente két alkalommal bocsátják megerősítésre az elnökség elé.
23.§
FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG
(1) Az alapítók az alapítvány törvényes működésének és gazdálkodásának belső ellenőrzésére 3 tagú Felügyelő
Bizottságot neveznek ki.
(2) A Felügyelő Bizottság
Elnöke:
DR. SZENTGYÖRGYI PÁL
Tagjai:
- PROHÁSZKA OTTÓ
- ZOLTÁNFI ZOLTÁN
(3) A Felügyelő Bizottság évente két alkalommal, illetve szükség szerint ülésezik. Ülését az elnök hívja
össze. Akkor határozatképes, ha az elnök és legalább egy tag jelen van. Határozatait nyílt szavazással,
szavazattöbbséggel hozza. Ügyrendjét saját hatáskörében fogadja el.
(4) A Felügyelő Bizottság tagjai az elnökség ülésén részt vehetnek, a Felügyelő Bizottság elnökét az
elnökség ülésére kötelező meghívni.
(5) A Felügyelő Bizottság a vezető tisztségviselőktől, a kuratóriumok elnökeitől, az alapítvány titkárától
jelentést kérhet, a közhasznú szervezet nyilvántartását és könyvelését vizsgálhatja. Bármilyen
jogszabálysértés esetén indítványozhatja az elnökség ülésének összehívását, ennek elmaradása esetén köteles
értesíteni a Csongrád Megyei Főügyészséget.
(6) A Felügyelő Bizottság üléseiről feljegyzés készül, amely a tárgyalt témákat és a hozott határozatokat
tartalmazza. A jegyzőkönyvet az elnök és egy tag hitelesíti.
(7) A Felügyelő Bizottság tagjai nem nevezhetők ki az elnökség tagjaivá, tevékenységüket társadalmi
funkcióban, minden ellenszolgáltatás nélkül végzik, az alapítvánnyal semmiféle jogviszonyban nem állhatnak.
24.§
ALKALMI MUNKABIZOTTSÁGOK
(1) A város érdekeit szolgáló, az alapítvány szellemiségével és célkitűzéseivel összhangban álló stratégiai
tudományos kutatások, elemzések elvégzésére az Elnökség alkalmi munkabizottságokat nevezhet ki. A
munkabizottságok döntési jogosítványokkal nem rendelkeznek, díjakat, támogatásokat nem ítélnek oda,
tevékenységük a konkrét feladatra korlátozódik.
V.
25.§
Díjak, támogatások
(1) Az alapítók kijelentik, hogy az alapítványi vagyont annak érdekében egyesítették és az alapítvány
szervezetét abból a célból állították fel Szeged városának érdekében, hogy a jogi forma adta lehetőségek
révén méltó elismerés jusson mindazoknak, akik tetteikkel szolgálták a város felemelkedését, és hogy az
alapítvány támogatásával lehetőség nyíljon azon felnövekvő tehetségek előtt, akiknek tevékenysége a város
tudományos, kulturális, művészeti, társadalmi és állampolgári létének gazdagodását teszi lehetővé.
(2) Az alapítvány céljait a következő díjak és támogatások révén kívánja elérni:
Díjak, támogatások:
Elismerő díjak:
- Fődíj
- Kuratóriumi díjak
Pályázat útján elnyerhető támogatások:
- ösztöndíj rendszer,
- tartós finanszírozás,
- céljellegű támogatás,
- adományozás,
- tanulmányutak finanszírozása.
(3) A Szegedért Alapítvány posztumusz illetve megosztott díjakat nem ad ki.
26.§
Díjak
(1) Az alapítvány díjai:
A) A Szegedért Alapítvány fődíja
B) A Szegedért Alapítvány Kuratóriumi Díjai
ad A)
A Szegedért Alapítvány fődíja
A díj célja olyan személy életútjának elismerése, akinek eredményei Szeged városának fejlődését
szolgálták, aki a városért múlhatatlant alkotott, akinek hírneve a várost gazdagítja.
A díj Lapis András szobrászművész kisplasztikája. Leírása: bronzból készült, kalapos, estélyi ruhás
hölgyfigura, a ruha aljából Szeged város jellegzetes épületei emelkednek ki. A hölgy félig felemelt
karjain szalagot tart, a szalagba kerül bevésésre a díjazott neve. A díjjal járó pénzjutalomról az
elnökség saját hatáskörében dönt.
ad B)
Kuratóriumi díjak
A díj elnyerése alapul szolgálhat minden alkotás, eredmény, egyedi teljesítmény vagy munkásság a
következő területekről:
a) elméleti, alkalmazott, gyakorlati eredmények a műszaki és természettudományok bármely területéről;
b) művészeti alkotások;
c) társadalomtudomány, bölcsészet;
d) egyedi teljesítmények a szegedi kulturális élet bármely területéről, publicisztika;
e) olyan elismerésre méltó teljesítmények, melyek nem sorolhatók a fenti kategóriákba, de méltánylásuk
összhangban áll az alapítvány eszméivel.
A díjak célja mindazon alkotói területeken elért kimagasló teljesítmények elismerése, melyek
egyedi jelentőségűek, kiemelkedőek és a kuratórium, illetve az elnökség által méltónak találtatnak az
alapítvány eszméihez hű honorálásra.
A díj Lapis András szobrászművész alkotása. Leírása: 60 mm átmérőjű, kör alakú ezüst plakett, egyik
oldalán a fődíj hölgy figurája, másik oldalán Szeged város címere és a felirat: Szegedért Alapítvány
Kuratóriumi Díja. A díjakkal járó pénzjutalom összegében az elnökség saját hatáskörében dönt.
(2) Az alapító okirat 19.§ (1) bekezdésének B) pontjában felsorolt területek közül az
a) és c) a Tudományos Kuratórium
b) és d) a Művészeti Kuratórium
e) a Társadalmi és Állampolgári Kuratórium
bírálati területéhez tartozik.
(3)
a) a Tudományos Kuratórium díja Szőkefalvi-Nagy Béla
b) a Művészeti Kuratórium díja Gregor József
c) a Társadalmi-Állampolgári Kuratórium díja Debreczeni Pál
nevét viseli.
27.§
(1) A fődíj odaítélésére – a kuratóriumok véleményezése ismeretében – az elnökség jogosult.
(2) A kuratóriumi díjakat a kuratóriumok ítélik oda, s az elnökség elé terjesztik megerősítésre.
(3) Az alapítványi díjak ünnepélyes átadására minden évben március 12-én, a szegedi nagyárvíz
kitörésének, a város újjászületésének napján kerül sor.
28.§
(1) Az alapítók úgy rendelkeznek, hogy abban az esetben, ha valamely területen a kuratóriumok,
illetve az elnökség által elismerésre méltó alkotás nem találtatik, úgy az adott terület díja
nem osztható ki, de más területre átcsoportosítható, ha több elismerésre méltó személy kínálkozik.
(2) Az alapítvány pénzdíjait a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti mértékű adó terheli.
(3) Az alapítók úgy rendelkeznek, hogy kizárólag az alapító okirat 27. § (2) bekezdésében jelölt
felosztás szerinti, törzsvagyonként nyilvántartott összeg évi tiszta hozadéka fordítható díjazásra,
illetve finanszírozásra, a törzsvagyon mértékének csökkentése nélkül.
(4) Az elnökség jogosult dönteni arról, hogy a hozadék mely része fordítható pénzdíjra, illetve mely
része használható fel egyéb támogatásra.
(5) Az előző bekezdések alapján az elnökség jogosult a jelen okiratban írott összegeknél magasabb
értékű díj odaítélésére is, de ez nem sértheti a törzsvagyon értékét.
29.§
(1) Az elnökség és a kuratóriumok a díjak és támogatások odaítélésére kötelesek a helyi sajtóban
pályázati felhívást közzétenni.
(2) A díjazottak és a támogatottak nevét, a támogatott témát és a támogatások összegét az alapítvány a
helyi sajtóban köteles közzétenni.
30.§
(1) Az alapítók rendelkezése alapján az alapítványi törzsvagyon hozadéka különböző formákban
megvalósuló finanszírozásra is felhasználható.
(2) Az alapítványi támogatások fő célja, hogy az anyagi jellegű segítség révén olyan kibontakozó
folyamatok és tevékenységek nyernek megalapozást illetve segédletet, melyek Szeged művészeti,
tudományos, gazdasági és társadalmi életének továbbfejlődését, a városban folytatott szellemi
tevékenység magas szintű kibontakozását teszik lehetővé.
31.§
Támogatások
(1) Ösztöndíjrendszer
Az ösztöndíjrendszer kiépítésével az alapítók a szegedi fiatalok kiemelkedő munkáit kívánják támogatni.
A pályázati területeket és a pályázat elnyerésének feltételeit, ezen alapító okirattal összhangban, a
kuratóriumok javaslata alapján az elnökség határozza meg.
A pályázók életkora nem lehet több a betöltött 35. évnél. A pályázó oktatási intézményben folytatott
tanulmányai, vagy ennek befejeztével pályázhat.
(2) Tartós finanszírozás
Tartós finanszírozás értendő az olyan huzamosabb ideig, de legfeljebb két évig terjedő pénzjuttatás,
amely határozott (havi vagy negyedéves) bontásban fizethető az elnökség által preferált tevékenység
kibontakoztatásának elősegítésére.
A támogatást elnyerhetik alkotóközösségek, kutatócsoportok vagy egyes személyek önállóan, ha
tevékenységük vitathatatlanul magas színvonalúnak mutatkozik, és támogatásuk megfelel az alapítási szándéknak.
(3) Céljellegű támogatás
E támogatás biztosítható azoknak a személyeknek vagy csoportoknak, akiknek munkájához, kutatásaik
továbbfejlesztéséhez a kuratóriumok által javasolt és az elnökség által elfogadott tevékenységéhez
valamely meghatározott eszközre van szükségük. Céljellegű támogatás egyszer adományozható, kizárólag
az elnökség által megjelölt célra való felhasználhatóság kikötése mellett.
(4) Adomány
Adomány rendelhető az alapítványi törzsvagyon hozadékából olyan szegedi intézmény vagy más jogi személy
részére, amelynek tevékenysége kifejezetten a város érdekeit szolgálja és amely intézménynek a további
működését az adomány jelentősen segítené. Egy intézmény vagy jogi személy csak egyszer részesülhet adományban.
(5) Tanulmányutak finanszírozása
Utazási támogatásra kerülhet sor az alapítványi törzsvagyon tiszta hozadékának felhasználásával,
valamint kölcsönös vendéglátás formájában, a mindenkori hatályos jogszabályok szerinti rendben.
A támogatás megvalósulhat az utazás költségeinek teljes vagy részleges átvállalásával, devizaadomány
felhasználása esetén a devizakeret és/vagy a forintkeret rendelkezésre adásával, az előzőekben felsorolt
támogatási formákkal együtt vagy azoktól függetlenül.
32.§
Organizáció
(1) Az elnökség által jóváhagyott éves költségvetés alapján a felhasználható költségkeret a következő
célokra fordítható:
- az alapítványi célok és tevékenységek megvalósítására;
- az alapítványi rendezvények (pl.: Díjátadási Gálaműsor) megtartása;
- az alapítvány működési kiadásai;
- az alapítványi munka fejlesztése;
- tájékoztatás;
- személyi jellegű kiadások;
- más, nonprofit szervezetekkel való kapcsolattartás.
(2) Az előző bekezdésben írt tevékenységhez szükséges költségkeretet az elnökség az alapítványi alapból
különíti el.
33.§
(1) A jelen alapító okiratban felsorolt finanszírozási formák az elnökség részére alternatív jellegűek.
Az adott évre vonatkozóan az elnökség jogosult elhatárolni az egyes formákra fordítható pénzeszközöket,
cél-keret tétel bontásban az éves költségvetés keretében.
(2) Az adott évi lebonyolításról, az elnökségi határozat alapján az alapítvány titkára gondoskodik.
(3) Az ösztöndíjak és folyamatos finanszírozás esetén a támogatásban részesülők munkáját a kuratóriumok
ellenőrzik. A támogatás a jövőre nézve megvonható, ha a pályázó nem teljesíti az általa elvállalt és az
elnökség által elfogadott kötelezettségeket.
VI.
Az alapítvány vagyona és gazdálkodása
34.§
(1) Az alapítvány vagyona az alapításkor 9,2 millió Ft., azaz Kilencmillió-kettőszázezer forint.
(2) Az alapítók az alapítvány vagyonát az alapításkor a következők szerint osztják fel:
- alapítványi törzsvagyon: 9,0 millió Ft.
- alapítványi alap: 0,2 millió Ft.
Az alapítványi alap nagyságát a második évtől kezdődően minden évben az elnökség határozza meg.
(3) Az alapítók úgy rendelkeznek, hogy az alapítványi törzsvagyon értékállóságának megőrzéséhez
szükséges optimális vagyonkezelés lebonyolítására az elnökség köteles pályázatot kiírni a pénzintézetek között.
A pályázati feltételeket, célokat és az elbírálás rendjét az elnökség határozza meg és hozza nyilvánosságra.
(4) Az alapítványi törzsvagyonként nyilvántartott összeg éves hozadékát az elnökség az éves költségvetés
során jogosult felosztani az alapítványi célok elérésére szolgáló különböző díjak és támogatások között.
Amennyiben az éves hozadék nem kerül teljes mértékben felhasználásra, az elnökség dönt abban, hogy a
következő évi díjazási és támogatási lehetőséget bővítse, vagy a törzsvagyonhoz kerüljön vissza.
(5) Az elkülönítetten kezelt alapítványi alapot az elnökség a titkár előterjesztése alapján osztja fel.
Az éves elszámolásról az alapítvány titkára köteles az elnökségnek beszámolni.
(6) Az alapítvány jogosult mindazokat a szerződéseket megkötni, amelyek az alapítványi vagyon értékének
megőrzését, illetve az alapítvány céljainak megvalósítását szolgálják.
(7) Az alapítvány titkára köteles gondoskodni az alapítvány könyveinek szabályszerű vezetéséről, a hatályos
jogszabályoknak megfelelő pénzügyi és számviteli rend kialakításáról, a bizonylati rend megtartásáról
az alapítványi plakettek, nemesfémek, devizák jogszabály szerinti kezeléséről és felhasználásáról.
(8) Az alapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat
nem veszélyeztetve végez.
(9) Az alapítvány – céljaival összhangban levő – céljellegű támogatásokat fogadhat állami, önkormányzati
szervektől és gazdálkodó szervezetektől. Ezeket köteles elkülönítetten kezelni, s a céltámogatás szabályai
szerint felhasználni és elszámolni. Ugyancsak jogosult más hazai és nemzetközi nonprofit szervezetekhez
pályázattal fordulni.
(10) A Szegedért Alapítvány gazdálkodásának eredményét nem osztja fel, azt az alapító okirat preabulumában
megfogalmazott célok teljesítésére fordítja.
(11) Az elnökség minden évben értékeli az alapítvány tevékenységét, s dönt a közhasznúsági jelentés
elfogadásáról. A közhasznúsági jelentésbe való betekinthetőség biztosításáról az alapítvány titkára
köteles gondoskodni.
VII.
Csatlakozás és felügyelet
35.§
(1) Az alapítvány nyílt, annak vagyonához bárki jogosult hozzájárulni.
(2) Az elnökség köteles nyilvánosságra hozni az alapítványi vagyon számlaszámát.
(3) Az alapítványhoz pénzbeli, dologi adományokkal és értékpapírokkal egyaránt lehet csatlakozni.
A pénzbeli adományokat a titkár egyidejű értesítésével az alapítvány számlájára kell befizetni.
A dologi adományokat a titkár értesítése mellett az adomány tárgyának és értékének meghatározásával
kell az elnökség részére felajánlani. A dologi adományok elfogadásáról és felhasználásáról az
elnökség jogosult dönteni.
(4) Az alapítvány külföldi jogi és magánszemélyek deviza felajánlásainak fogadására devizaszámlát
nyit, ezeket – a Pénzügyminisztérium 48.429/1989.sz.engedélye szerint – jogosult az alapítványi
célok megvalósítására felhasználni.
(5) Az alapítvány vagyonának részévé válnak az alapítványhoz csatlakozó bel- és külföldi természetes
jogi személyek feltétel nélküli pénzadományai és azok a dologi adományok, amelyeket az elnökség elfogadott.
(6) Mindazok a magánszemélyek, akik 100.000,- (Egyszázezer) forint érték feletti adománnyal csatlakoznak
az alapítványhoz, adományozói emlékplakettben részesülhetnek, nevüket pedig fel kell tüntetni az
alapítvány emléktörzskönyvében, illetve az elnökség határozata alapján a kiosztásra kerülő oklevelek
támogatói rovatában.
(7) Az alapítvány titkára az adományokról – a jogszabályokban meghatározott – igazolást köteles kiadni,
s azok másolatát az alapítványi dokumentációban megőrizni.
36.§
(1) Ha az alapítvány elnöksége tevékenységével az alapítvány céljait veszélyezteti, az állami felügyelő
szerv, ha az alapítók más kezelőt nem jelölnek, az alapítványt jogosult megszüntetni.
(2) Az állami felügyelőszerv feladata az alapítvány törvényes és az alapító okirat szerinti működésének
ellenőrzése.
VIII.
Záró rendelkezések
37.§
(1) Ezen okirat az alapítók által 1989. július 4-én ünnepélyesen aláírt alapító okirat, az azóta
bekövetkezett módosítások, valamint az 1997. évi CLVI. számú, a közhasznú szervezetekről szóló
törvény rendelkezései alapján készült, s az alapítók nyilvántartásba vételre a Csongrád megyei
Bírósághoz nyújtják be.
(2) A Szegedért Alapítvány a Csongrád Megyei Bíróság Pk.28/0990/8. számú végzése szerint 1998.
január 1-től közhasznú szervezet.
(3) Az alapítvány bármilyen oknál bekövetkező megszűntetése esetén az alapítvány vagyona a 706.
sorszám alatt nyilvántartásba vett „A vidék tehetségeiért” Alapítványt illesse meg.
(4) Az alapítók élhetnek a Ptk. 74/C § (7) bekezdésében megfogalmazott lehetőséggel, miszerint az
alapító okiratban az e törvényben biztosított jogainak gyakorlására – különösen halála,
megszűnése esetére – maguk helyett más személyt kijelölhetnek.
Szeged, 2007. január 26.
|
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében
|
DOMET Ipari és Kereskedelmi Rt. nevében
|
|
PICK Szeged Szalámigyár és Húsüzem Rt. nevében
|
Belden – Duna Kábel Kft. nevében
|